Bemutatkozás

Több évtizedes büntetőjogi, büntetőeljárás jogi, közigazgatási tapasztalatra tettem szert, mielőtt - korábbi célkitűzésként - az ügyvédi hivatásrendet választottam. Első diplomám megszerzése után rendészeti szakvizsgát tettem, majd a jogi egyetem elvégzését követő jogi szakvizsgával és a gyakorlati, illetve az alkalmazott ügyvédi idő elteltével alapítottam meg a Szellák Ügyvédi Irodát a Budapesti Ügyvédi Kamara tagjaként. 

Alapos ismerettel rendelkezem többek között a leplezett eszközök (pl. lehallgatás, rejtett figyelés) gyakorlati alkalmazásával, a kriminalisztikai és krimináltechnikai eljárásokkal, illetve a nyomozóhatóságok, szervek és a közigazgatás egyes szegmensei működésével kapcsolatban.

Irodánk fő profilja elsősorban a büntetőjogi, szabálysértési, büntetés-végrehajtási tanácsadás, védelem, sértetti képviselet. Ezen felül polgári peres és nemperes, valamint egyéb jogi eljárásokban is képviseljük ügyfeleinket, vállaljuk gazdasági társaságok, civil szervezetek alapítását és változásának ügyintézését, jogi ügyeinek vitelét.

Szükség esetén más ügyvédi irodák és ügyvédek, valamint magánnyomozó közreműködését biztosítjuk ügyfeleink részére.

Az iroda eddigi fennállása alatt képviselt elégedett, rendszeresen visszatérő ügyfelek sikerei és visszajelzései motiválnak az állandó fejlődésre és a velük közös célkitűzések elérésére.  

dr-szellák-norbert-ügyvéd
IRODAVEZETŐ ÜGYVÉD
Dr. Szellák Norbert
Önért, Önnel együtt dolgozunk, mert a siker közös döntés!

Miért válasszon minket?

 

Ügyvédet mindenki szabadon választhat. Az ügyvédi tevékenység az ügyfél és az ügyvéd közötti bizalmon alapul, amelyet mindenki köteles tiszteletben tartani, mint ahogy mi is tiszteletben tartjuk és nagyra értékeljük választását.

Első találkozásunk alkalmával nyugodt körülmények között, zavartalanul meghallgatjuk problémáját és röviden felvázoljuk a megoldási lehetőségeket. 

Amennyiben bizalmat szavaz irodánknak, a továbbiakban Önért, Önnel együtt dolgozunk.

  • Szabályozottan, szerződés szerint végezzük tevékenységünket;
  • Önnel együttműködve dolgozzuk ki a stratégiákat;
  • Képviseletét az ügy kezdetétől a végéig, vagy kérésére annak bármely szakaszában ellátjuk;
  • A legkedvezőbb konstrukciójú díjszabást kínáljuk, díjainkat előre meghatározzuk;
  • Tájékoztatásaink alapján folyamatosan nyomon tudja követni az eljárás menetét, ügye aktuális állását.

A jogi helyzetek változatossága és szövevényessége miatt, az ellenérdekű fél vagy a hatóságok birtokában lévő bizonyítékok, adatok, információk elsődleges ismeretének hiányában egy-egy ügy végső kimenetelét csak a tapasztalatokra alapozva tudjuk valószínűsíteni, azonban a siker elérése érdekében a jog biztosította keretek között minden tőlünk telhetőt megteszünk, hiszen a siker Önnek is köszönhető, számunkra pedig motiváló tényező.

Honlapunk böngészése során további hasznos információkat talál tevékenységeinkről, aktualitásainkat, híreinket pedig Facebook oldalunkon láthatja.

Reméljük, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleink között tudhatjuk!

Szolgáltatásaink részleteiről érdeklődjön elérhetőségeinken!

jogi-könyvtár
földgömb-ikon
CÍM
1122 Budapest,
Határőr út 26.
levél-ikon
E-mail
iroda@szellakugyvediiroda.hu
telefon ikon
telefon
+36 20 444 1228
Közösségi oldal
dr-szellák-norbert-ügyvédi-iroda-favicon

Szellák Ügyvédi Iroda

2023 © Minden jog fenntartva | Szellák Ügyvédi Iroda
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram